- Mikor,
és milyen körülmények között alakult meg a Prés? Kérlek meséljetek a kezdeti
nehézségekről,(vagy ha volt pozitív dolgokról) az indíttatásról, miért is jött
létre ez a banda?
- Bazsi: A zenekar 2000-ben alakult
Pécsen, helyi zenészekből. Abban az időben mindannyian játszottunk más
zenekarokban is, mégis kellett valami plusz, valami változatosság, valami
egészen más, mint amit addig játszottunk az épp aktuális zenekarainkban. Úgy
gondolom a stílus kialakulásában Lackó (gitár-ének) elsősorban a meghatározó.
Volt pár témája talonban, és eleinte azokat próbálgattuk, gyúrogattuk össze az
akkori felállás másik gitárosának, Csabinak a számaival, ötleteivel. A
nehézségeket talán a próbatermi körülmények, és a szokásos pénz kérdés
jelentette. Emlékszem Lackóval épp katonaidőnket töltöttük, a zsold meg hát
ugye eleve nem volt egy hatalmas összeg. Koncerthez jutni sem volt épp egyszerű
dolog, de ahova hívtak, oda természetesen örömmel elmentünk.
- Az
elmúlt évek során voltak tagcserék? Történtek olyan változások, amelyeket így
utólag is említésre méltónak gondoltok, esetleg olyan, ami nagy jelentőséggel
bírt a további munkátokban?
- Bazsi: Tagcserékben sajnos volt
részünk nem is egyszer, de ez hozzá tartozik egy zenekar életéhez. Kicsit
furcsa hogy ezt mondom, de talán a mostani időszakra álltunk össze úgy, ahogy
már régóta kellett volna. Most érzem azt, hogy emberileg, felfogásban, és
célokban kerek a történet. Legutóbb 2012-ben basszusgitáros fronton
erősítettünk, akkor csatlakozott hozzánk Tomi. Régi kiszemelt volt, tehát nagy
igazolásnak számít.(haha) Ő tudott dobni a zenekaron tudásával, hozzáállásával,
új színt hozott közénk.
- A
jelenlegi felállás három főből áll. Mindhármótoknak voltak már a Prés előtt is
más zenei próbálkozásai? Jelenleg ez az egyetlen zenei formációja a tagoknak,
vagy vannak más életben lévő projektek is?
-Bazsi: Igen, 3 fő: Lackó: gitár-ének, Tomi:
bassz-vokál, Jómagam: dob. Régebben játszottam pár zenekarban, de azok a zenekarok
merőben más stílusúak voltak. Jelenleg csak Préselek, maximálisan kielégít, nem
vágyom többre.
-Tomi: Voltak persze, de mind zátonyra futottak a
dolgok. Személyes ellentétek, más esetben pedig a nem megfelelő hozzáállás
miatt. A srácokkal én is teljesen megtaláltam a számításaimat. Lackótól pl. nagyon
sokat tanulok, egy nagyon jó és kreatív gitárosnak tartom, arról nem is
beszélve, hogy a mai napig nem értem, hogy jön ki ilyen hang belőle.(haha)
Bazsi pedig úgy üti a témákat, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
- Elsőre
nekem a szőlőprés jutott eszembe a zenekar nevéről, de persze lehet hogy ti
teljesen mást szerettetek volna üzenni ezzel az undergrund zenekedvelők
táborának.
Miért
pont ezt a nevet választottátok, milyen jelentéssel bír számotokra?
- Bazsi: rövid, tömör, Magyar név.
Szerintem arra a zenére amit csinálunk egy teljesen jól ráhúzható név: Prés.
Meg kell hallgatni. Ennyi. (haha)
- Úgy
tudom pécsiek vagytok, ez a földrajzi elhelyezkedés jelentett bármilyen előnyt,
esetleg hátrányt meglátásotok szerint a zenekar életében?
-Bazsi: Remek szőlőtermelő vidék, sok
a présház, meg a szőlőprés...(haha) /Azért csak kibújt a szög a zsákból.
(haha)/ Maximum annyi, hogy megtapasztaltuk, a vidéki zenekarnak mindig egy
kicsit nehezebb, meg kell küzdeni az elemekkel az utazgatások tekintetében, de ez
a mi esetünkben nem hiszem hogy oszt, vagy szoroz. Mi elsősorban a magunk
szórakoztatására zenélünk, nem vagyunk az a sokat koncertező banda.
- Van pécsi kesztyűtök?
- Bazsi: nekem csak egy bringás
kesztyűm van!(haha) Na de kimondott pécsi kesztyűm az nincs, nem is volt, és
sajnos most már nem is lesz…
-
Városotokban van underground zenei élet? Van más HC banda is, esetleg más
műfajból olyan, akikkel jóban vagytok?
- Bazsi: Pécs szép, és nagy város, sok
zenésszel, és rengeteg zenekarral. Mégis a zenei élet egyenlő a 0-val, egész
egyszerűen 1-2 helyet leszámítva nem lehet egy normális koncertet sem
lebonyolítani. Úgy gondolom zenekarilag sok mindenkivel jóban vagyunk, a magam
részéről két csapatot emelnék ki, azt hiszem ők állnak legközelebb a szívemhez:
egy ősrégi grunge banda akik szintén 3-an tolják már évtizedek óta, ők a Big
Cheese, a másik „jóarcok” az Eosin Ghetto.
-Tomi: Pécsett jelenleg én nem tudnék
igazi hc bandát említeni nektek, inkább a metalcore/screamo bandák futnak.
Hiányzik is nekem pl. a jó öreg Metacore!
Baráti zenekarnak én is az Eosin Ghetto-t tartom. Klippforgatásra is hívtak minket a skacok vendégszerepelni a „Ne állj falhoz” c. számukhoz, amit ezúton is köszönünk.
Baráti zenekarnak én is az Eosin Ghetto-t tartom. Klippforgatásra is hívtak minket a skacok vendégszerepelni a „Ne állj falhoz” c. számukhoz, amit ezúton is köszönünk.
Akit érdekel a youtubeon megtalálhatja.
-
Országos szinten is érdekelne, hogy milyen kapcsolataitok vannak, vannak e
zenekarok, koncertszervezők akikkel jóban vagytok?
- Bazsi: Mindannyiunknak megvannak a
kapcsolatai, nekem elsősorban az előző zenekarokban szerzett ismeretségek
alapján. Általában így érkeznek a koncert meghívások.
- Nekem
az első, és eddig egyetlen koncertélményem veletek kapcsolatban a TRR
koncertsorozat XI. állomása, ami a Kék Yukban volt. Azon az estén egy nagyon
szimpatikus, összeszokott bandának tűntetek. Ti milyen élményekkel tértetek
haza erről a buliról?
- Bazsi: Köszönjük! Abszolút pozitív
volt a lecsengés, örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Mindig jó olyan helyen,
olyan körülmények között játszani, ahol profi a szervezés, és a technika. Jól
éreztük magunkat a színpadon, jót játszottunk. Mindhármunk nevében mondhatom,
szívesen bármikor újra színpadra állnák egy újabb TRR állomáson.
-Tomi: Csak pozitív, le a kalappal a
szervezés előtt. Még sok ilyet!
- Számos
koncerten túl vagytok már. Milyen bandákkal léptetek fel eddig? Vannak esetleg zenekarok,
akikkel szívesen játszanátok egy színpadon?
- Bazsi: Személy szerint sokat
koncerteztem, de az inkább a korábbi csapataimnak köszönhető. A Préssel jóval
ritkábban lépünk fel, talán ennek egyik oka az, hogy hárman több műszakban
dolgozunk. Viszonylag kevés időt tudunk a próbákra fordítani, ritkán tudunk
összejönni, és akkor elsősorban az új számok munkálatai kötnek le minket.
Viszont épp ezért az aktuális koncertekre jól felkészülünk, próbáljuk odatenni
magunkat.
- A
zenekari logótok mögött az egyik képen két baseball ütő látható, amelyek
egymást keresztezik. Ezek a zenekartagok erőszakosságát hivatottak bemutatni?
Ti ilyen balhés arcok vagytok?
- Bazsi: PMFC szurkoló vagyok,
szerinted? (haha) Csak vicc volt. De azért: „Csak a Munkás, Hajrá Pécs!” Nos,
elsősorban a megalkuvás nélküliségünket, azt hogy minden nehéz helyzetből,
időszakból felálltunk, az effajta keménységünket jelzi elsősorban, meg hogy nem
tudjuk feladni! Szerintünk mindennek az az alapja, hogy minden felmerülő
problémát megbeszéljünk, mindenki elmondja azt amit gondol, vagy fontosnak
tart.
- Milyen
hanghordozóitok jelentek meg eddig? Ezekhez hogyan lehet hozzájutni az
érdeklődőknek? Dolgoztok esetleg most is valami újabb anyagon?
- Bazsi: 2003-ban megjelent egy 10
számos, szerzői kiadásos demo lemez „Prés …És!?” címmel, amolyan bemutatkozó
jelleggel. Promó céllal gyártottuk, és osztogattuk a lemezeket. Ez egy
próbateremi egyben feljátszott felvétel volt, az ének és az utómunkálatok, a
keverés, már egy helyi stúdióban készültek el.
Az első teljes lemez, az első komolyabb
stúdió 2008-ig váratott magára. Akkor készült el az első lemezünk „Prés Nomád”
címmel. Az album érdekessége az, hogy 2 olyan szám is rákerült újra feljátszva,
ami zenekarunk első 2 száma volt. Ez az album szintén szerzői kiadásban jelent
meg, a cd-k legyártatása itt is a pénztárcánkhoz mérten készült el, csak úgy,
mint a demo lemezé. Szerintem a polcainkon lévők kivételével nem létezik már
belőle példány, amihez hozzá lehet jutni, éppen ezért egy internetes oldalra
feltöltöttük a számokat. Ott meghallgatható, illetve ha tetszik letölthetőek az
albumok, a számok, és a szövegek is.
Igen, készülünk új lemezzel, próbatermi
szinten a finish-ben vagyunk, persze van még mit csiszolni rajta, annyit
elárulok, hogy Dózi az Eosin Ghettoból közre fog működni a lemezen, aminek a
címe „Prés Ugyanúgy” lesz.
- Más, a
zenekarral kapcsolatos cuccaitok vannak esetleg, ha igen mik azok és hogyan
lehet ezekhez hozzájutni?
- Bazsi: Sajnos egyenlőre semmi
ilyesmink nincs, tervben van az általad is említett Prés logós póló, amihez
koncert előtt-után, illetve interneten lehetne hozzájutni… Én elsősorban az új
lemezt sürgetném, nekem most az a fontosabb. Bár az új lemez-új póló párosítás
sem rossz. (haha)
-Tomi: A pólóterven még van egy kis
finomítani való, de ami késik, az nem múlik. Bár én is elsősorban az új Prés
nagylemezt részesítem előnyben, szeretném még idén a kezemben tartani. Más lesz
mint az eddigi 2 anyag, így nagyon kíváncsiak vagyunk mi is majd a
végeredményre és persze a fogadtatásra.
- Van
betervezve a közeljövőben koncertetek? Hol láthatunk legközelebb fellépni
titeket?
- Bazsi: Nincs előre lefixált
időpontunk, elsősorban próbatermi munkálatok vannak betervezve, de nyitottak
vagyunk!
-Tomi: Egy pécsi koncertszervező felvette
velünk a kapcsolatot aki helyi bulikat szervez, ahol felbukkannak külföldi hc
bandák is, úgyhogy 1-2 bulin majd elcsíphettek minket is hazai pályán és persze
minden meghívást szívesen fogadunk.
Úgyhogy legyetek pRÉSen! (haha)
-
Köszönjük szépen a válaszokat a blog olvasói nevében is! További sikeres
működést kívánunk!
-Bazsi: Mi is köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése