2010. május 24., hétfő

Death Squads Vol.1.


A német Rebel Records elsősorban bakelit kiadványokkal terjeszti a zenét. Most egy 5-6 részesre tervezett kislemez sorozat első része a soron következő produktum, melynek címe: „Death Squads Vol.1.”. A címből is kiderülhet, hogy a durvább zenét favorizálóknak, leginkább az NSHC-t kedvelőknek készül ez a korong, de ha még lennének kétségeink, nos az alábbi zenekarok szerepelnek rajta egy-egy számmal: Path Of Resistance, Empire Falls, Painful Awakening, Fehér Törvény. A POR hosszú szünet után először hallat magáról, azt hiszem mindannyian nagyon várjuk már az új dalaikat! A Empire Falls a tőlük megszokott erőteljes oldschool hc-t hozza most is, a német PA egy élő felvétellel szerepel a kislemezen, s végül a hazai Fehér Törvénytől egy új szerzeményt hallhatunk, továbbra is az új irányvonalukat erősítve.

Belehallgatás

2010. május 20., csütörtök

NO PRISONER

Két kiadó közös munkájának, na meg persze a zenészeknek köszönhető a NO PRISONER nevű banda ugyanezzel a címmel 2009 nyarán megjelent anyaga. A korongon 5 saját + 1 feldolgozás dal hallható, mindegyik az oldschool hardcore stílusjegyeit hordozza magán.


A dobos nagyon érzi a műfajt, s annak megfelelően püföli a bőröket. Az ének és a gitárok sajnos erőtlenre sikerültek ezen a hanghordozójukon, viszont a kórusok teljesen rendben vannak! Ez az első anyag, amin tesztelhetem őket, de már ez alapján is kifejezetten az az érzésem, hogy ez egy olyan zenekar, amelyik élőben sokkal többet nyújthat, mint ezen az első próbálkozásukon. A borító egyszerű, és ugyanakkor kellően hatásos is szerintem. Nagyon szimpatikus még az is, hogy egy ajándék matrica is lapul a CD tokban. Remélem újabb alkotásukkal is találkozhatom hamarosan, de leginkább élőben szeretném már látni őket!

STILL BURNIN’ YOUTH: NS HARDCORE IS NOT MUSIC, IT’S A FAMILY

Hallottam ettől az olasz bandától már néhány felvételt, 2008 decemberében pedig élőben is megnéztem produkciójukat, de eddig nem voltak rám különösebb hatással. Úgy látszik most érett be a sok éves munka gyümölcse, mert ha az S.P.Q.R. „Tsunami”-val kezdte legutóbbi hanghordozóját, akkor a SBY „Diritto Allo Schiavismo”-ját nyugodtan nevezhetjük mondjuk egy igencsak erőteljes forgószélnek. Nagyon izmosra sikerült ez a felvezető szerzemény! Majd következik a „La Tua Vita? Merda!”, amelynek az ének témáját tipikusan olaszos nyelvtörő stílusban végigdarálja a frontember, az utolsó soroknál pedig a HFB bemutatkozó lemezének hatása érezhető, ami egyértelműen nagyon pozitív váltás/változtatás, csak bíztam benne, hogy ez nem csak egyszeri meglepetés a bandától. Ezt követően sem okoztak csalódást, hiszen egymást követik a „Tempesta Di Piombo”, „Non Votare, Fotti Lo Stato!”, „Testimoni Di Dio S.p.A.”, „C.T.A.”, „NSHC IsNot Music”, amelyek egytől-egyig a már felmagasztalt stílusban elkészített kiváló dalok! Mind kellően gyors, teletűzdelve ügyes váltásokkal, továbbra is váltakozik az ének stílus, ami nagyon hatásosan felpörgeti az egész anyagot.



Erőteljes hardcore zenei alapokkal dolgoznak metallal és grindcoreal fűszerezve. A 7.track után egy picit váltanak: filmbevágás következik,(szintén a jól bevált HFB minta J) majd a HC színtér egyik leghírhedtebb bandájától, a ONE LIFE CREW-tól hallhatunk SBY ízűre formált feldolgozást, majd záró akkordként az ének szekciót még szélsőségesebbre veszik, ami néhol a GUNGNÍR sajnálatosan mára letűnt betegebb korszakát idézheti fel bennünk. Azt hiszem aki mostanság temette a HFB-t, s vele együtt amit elindítottak, azoknak ajánlom figyeljenek oda erre a bandára, mert szerintem az olasz NSHC mozgalom új zászlóvivőre talált. Régebben egyáltalán nem hoztak lázba, most viszont már nagyon várom, hogy újra láthassam őket ezzel a lehengerlő stílusú előadásukkal. Csak így tovább srácok!

HARDCORE EST

NADÍR: Lotus Eaters

- Új Nadír kislemez jelent meg a közelmúltban, címe: "Lotus Eaters". Ezek a srácok hosszú évek óta maximálisan underground hozzáállással működnek. Ahogy azt a death metal zászlóvivőitől már megszokhattuk, ezúttal is meghallgatható:
http://www.myspace.com/nadirhungary
és ingyen letölthető: http://www.nadir-hungary.blogspot.com kiváló zenei produktumuk.

BOFORS HC

- A Komlón székelő Bofors mint láthatjuk elég határozott a stílust illetően :)