2011. július 7., csütörtök

The Real Resistance vol. 9.

Május 14-én került sor a már hagyományosnak mondható The Real Resistance koncertre. A flyeren szereplő zenekarok egy kivételével mind megjelentek aznap este a helyszínen. Eléggé hardcore-osra sikeredett az este, de hát ez már várható volt az előző koncertek, és a fellépők listájából adódóan is.

Az első fellépő a budapesti Backstab volt (a flyeren náluk a Budapest hardcore megjelölés volt), ezen az estén volt a bemutatkozó koncertjük. Jópár saját számot játszottak meg egy-két feldolgozást is. A közönségnek is bejött a produkció. Odamondós, kicsit agresszív, egyszerű stílusban nyomták le a számaikat, ez a témák tükrében nekem nagyon tetszett. Remélem a jövőben is láthatom még őket színpadon! Második fellépőként


Az Incorrect nevű dabasi csapat hozott egy kis változatosságot a hangzásba. Ők is egy igényes és szorgalmas zenekar benyomását keltették bennem. Eddig őket még nem hallottam, de a női ének és a numetál stílus igazán tetszett.


A Dicsőség Napjai következett. A veszprémi hardcore zenekarnak ismerős volt a neve, valamint pár száma, és ahogy a közönség reakcióiból következtettem, másoknak is, hiszen itt már kicsit kezdett beindulni a mozgás. A végén természetesen követelték a ráadást az emberek tőlük, ami nem is maradt el. Nagyjából ekkorra ért ide a legtöbb ember a koncertre.




Az estét a - szerintem már sokak által jól ismert - Fehér Törvény zárta, ahol a tömeg kevésbé a zenére figyelt (mint az előző zenekaroknál), hanem már keményen ment a mozgás, ugrálás, mosh. Most is hozták a professzionális formát. A koncerten egyébként a színpadon látható volt az NS Straight Edge Hungary csapat bannere is, valamint szórólapokkal várták az embereket, és persze szóban is megkereshették őket a Straight Edge iránt érdeklődők. Rajtuk kívül még hoztak Autonóm Nacionalista szórólapokat is (Állatvédő és Városi Ellenállás).



A közönség jó volt, bár úgy gondolom hogy eljöhettek volna azért még kétszer ennyien is, hisz volt még hely. A szervezők mindenesetre megint egy jó TRR bulit hoztak össze, a szokásos színvonallal és közönséggel! Remélem a jövőben bővülni fog kicsit a közönség, és láthatunk majd újabb zenekarokat is!

Nincsenek megjegyzések: