Hatecore karácsony

Nem mindennapi kockázatot vállalt a Véres Kard szervezőalakulata, amikor az idei Fehér Karácsony koncertre kizárólag a durva NS metal/HC stílus képviselőit hívta meg fellépni, hiszen a közelmúltig hazánkban a keményebb zenét játszó bandák - kevés kivételtől eltekintve- nem voltak különösebben népszerűek. Talán emlékeznek még páran arra, hogy volt már hazánkban régebben is próbálkozás azügyben, hogy az NS eszmerendszert extrémebb, agresszívebb zenei köntösbe öltöztessék, de sajnálatos módon eleddig ezen kezdeményezések messze meghaladták a korukat és általában a közönség nem volt vevő az ilyen jellegű zenekarokra (általában, de nem mindig persze). Nagy kár, ugyanis a hazai színtér eddig is kitermelt már pár világszínvonalú produkciót, de a siker mégis elmaradt, ami talán annak a jele volt, hogy a közeg nem érett meg még akkoriban az új felfogás befogadására.

Örömteli meglepetés volt hát, mikor a külvárosi koncertterem érkezésem idejére már majdnem tele volt; valójában nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesznek kíváncsiak erre a fajta zenére. A szervezők felhívására sokan vittek magukkal csokoládét is, amit –ígéretük szerint- majd szegény fehér gyermekek közt’ osztanak szét a továbbiakban. Mindenképpen üdvözlendő a próbálkozás, és örömteli, hogy ilyen sokan támogatták az elképzelést.

Elsőként a Voice of Justice lépett színpadra, őket már láthatta a nagyérdemű novemberben is a Kék Yukban a „Real Resistance” koncertsorozat fellépőjeként. A bemutatkozó koncerthez képest több számot is játszottak a srácok és nagyon meggyőző műsort tettek le az asztalra. Hálátlan feladat volt az övék, mert ők kezdték a bulit, így a közönség sem mozgott különösebben a produkció alatt, ráadásul a hangosítást sem lőtte be igazán a hangmérnök (a zenekar többszöri kérése ellenére sem). Kár, pedig nagyon meggyőzőnek tűnt újfent a durva metalcore, amit csinálnak. Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy a közeljövő egyik nagy magyar ígéretének nevezem őket; remélhetőleg a nemsokára felvételre kerülő bemutatkozó anyaguk is ezt fogja alátámasztani.

Másodikként a veterán hazai hatecore banda, a Vérszerződés következett, akik ezúttal is nagy bulit csaptak, de ez nem szokatlan a VSZ-től. Én először láttam őket az új dobossal és azt kell mondanom, hogy nagyon jó fogást csináltak vele a srácok. Felesleges is a további szócséplés, hiszen hazánk mára tán’ egyik legismertebb NS bandájától mindenki a megszokott minőséget kapta (sőt, talán kicsit többet is ezúttal).

Az este egyik nagy visszatérője, a Gungnir harmadikként lépett fel és meg kell mondjam, ez volt számomra az est csúcspontja. A két gitár és a hihetetlen precizitással játszó dobos nagyon megdobta a fellépésüket. A társulatnak ilyen jó „élő” felállása még sosem volt és ezt a közönség is meglepően jól fogadta. A grindcore-őrületet még pár show-elemmel is feldobták, ami szintén további jó pont volt. Játszottak pár régebbi és néhány új számot is, elsősorban a közelmúltban megjelent hanghordozóról (élőben ezek a számok is jobban ütöttek, mint a lemezen), sőt, még egy Landser „feldolgozás” is sorra került.

A realtíve új zenekarnak számító olasz Still Burnin’ Youth követte a magyar darálógépet , akik az Oi! és a grindcore sajátos keverékével próbálkoztak. A bemutatkozó lemezükön szereplő számokon kívül eljátszottak néhány új dalt is, de természetesen a klasszikus „Rivolta” és az „Avanti ragazzi…” (…meg néhány Cripple Bastards szám…) sem hiányzott a repertoárjukból. Személy szerint kicsit hosszúnak találtam a fellépésüket és nem is tetszett annyira, mint a szintén olasz Hate For Breakfast annak idején, de úgy tűnt, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok aznap este a teremben.

A nagyszerű bemutatkozó lemezükkel nemrég a nyilvánosság elé lépő nyugat-magyarországi Worst Nightmare is fenntartotta a közönség lelkesedését. A számaikat minden nehézség nélkül élőben is professzionálisan elő tudták adni, így senkinek nem lehetett panasza. Nem volt könnyű dolguk pedig, hiszen az énekes egyben a dobos is, így hihetetlen összpontosításra lehet szüksége a fellépések során. A zenekar mindenesetre remekül leküzdötte ezen akadályt, és ezt díjazta a közönség is, mert végig volt mozgás a színpad előtt.

A német Path of Resistance hazai bulijára már valószínűleg sokan vártunk, így talán néminemű csalódást okozhatott, hogy nem az eredeti énekessel érkezett a csapat, hanem a Thrima nevű NS metal banda énekese ugrott be helyette, ugyanis az énekes súlyosan megsérült a közelmúltban és hirtelen kellett valaki más a helyére beugrónak. A srác persze mindent megtett, ami tőle tellett, de azért szerintem nem csak nekem volt hiányérzetem. A másik hiányosság a basszusgitárosi poszton volt, ugyanis nem volt bőgős a csapatban a fellépés alatt. Ez sajnos a lemezhez képest néha bosszantóan feltűnő volt, főleg a „Nature is fighting back” című számnál, ahol a basszusgitár szólóját nemes egyszerűséggel kihagyták a számból. A „hangosítás ördöge” ráadásul itt is beleszólt a műsor élvezhetőségébe, mert néha zavaróan lekeverték az énekest. A felsorolt negatívumok persze nem azt jelentik, hogy a zenekar rossz volt, hanem csak azt, hogy ezúttal nem voltak igazán formában; a produkciót így is tátott szájjal figyeltük végig, hiszen a POR talán a világ egyik legjobb NSHC bandája továbbra is.

Sajnos a Before the War és az Ecce Mors fellépéséből csak keveset láttam, mert pont intézni kellett pár dolgot a koncertjük alatt, így sajnos csak pár felszínes benyomást tudok róluk megosztani: a BtW remekelt, mint mindig, az Ecce Mors viszont kicsit túlzottan is hosszúra nyújtotta azt a bizonyos rétestésztát, rendesen el is fáradt a közönség, mire végeztek.

Sajnos ez rányomta a bélyegét az utolsó fellépő, a Megcsonkított Igazság („Mutilated Truth”) fellépésére is, hiszen már hajnalodott és a legtöbben elindultak hazafelé, mire a srácok rákezdtek. Sajnálhatja, aki nem várta már meg őket; a fáradtság és a gyér publikum dacára nagyon nagy műsort láthattunk a fiatal srácoktól. Itthon eddig még hasonló muzsikával sem próbálkozott eddig senki a színtéren, én talán a német Eternal Bleedinghez tudnám hasonlítani őket a leginkább. Aki hallotta a közelmúltban megjelent demojukat, az persze tudhatta már, hogy mire számíthat, de mégis látni kell őket élőben is. Kevés számot ( hetet, ha jól számoltam) játszottak, amiből kettő feldolgozás volt, de azok nagyon minőségi produktumok voltak mind.

Hajnalra lett vége a bulinak, de addigra senki sem maradt már szinte a teremben. Mindent egybevetve ez egy nagyon jól sikerült koncert volt és az elképzelés is kifejezetten szimpatikusnak mondható, csak gratulálni tudok a szervezőknek! Remélem, hogy lesz még ilyen jövőre is!